Hát, majd´ egy óráig tartott az első két versszak megírása, aztán nem egész tíz perc kellett a másik kettőhöz. Csak megszületett végre a vers, amit legalább fél éve meg akartam írni. Informatív jelleggel: ha nem tudod, miről hablatyolok, itt olvashatsz róla :) Prométheusz.
Csecsemőként, sok-sok évig
tudatlanság tengerében,
nem sejtettem, hogy az érzést
milliószor visszakérem.
Nem titán, de szabad voltam,
s máig megőrzöm az ízét,
gyermekkori éveimnek
édes-sózott verítékét.
Isten, angyal, ördögfajzat-
tiszteltettem minden erőt,
gépiesem mondtam imám,
hogy elérjem a teremtőt.
Mára mindent levetkőztem,
eldöntöttem, nagy tévedés,
így lettem két lábon járó,
zörgő csontú kételkedés.
Büntetésem? Titán lettem,
aki szobájában fogoly,
forgószékemhez láncoltak,
régóta kerül a mosoly,
ráadásul eljár hozzám
marcangolni mindegyik nap
a sas, hátha sovány testem
véglegesen összeszikkad.
Ó, Te átok, na megállj csak,
Titán vagyok, Prométheusz!
Rettegj, mivel előbb-utóbb
kiszabadít Akhilleusz,
s lehullanak majd láncaim,
megragadom Zeusz nyilát,
kiszabadulok én egyszer,
s abba megremeg a világ!
A modernkori Prométheusz gondolatai (2014.5.5., 16:12)
