(2016. aug. 21., 17:22)
Rengeteg negatívumot és pozitívumot el lehet mondani Orbán Viktorról, de hogy van egy dolog, amit jelenleg a legnagyobb imádói éppúgy tényként kezelnek, mint legnagyobb gyűlölői, az az, hogy egyre kevesebbet próbálkozik, mivel nemes egyszerűséggel nincs szüksége rá. Ebből kifolyólag több mint érdekes, hogy talán sose volt még ilyen fokú gyűlölet az irányában, mint az elmúlt egy-két évben, azaz paradox módon pont abban az időszakban, amikor a Fidesz teljesen felszámolta a jobboldaliságát és a menekültkérdést leszámítva egy olyan megfáradt, minden iránt közömbös kormánypárttá vált, hogy az már felháborító.
Hogy Orbán jól áll hozzá a menekültkérdéshez, az az én szememben nem is vita tárgya - bár ez az állítás így eléggé félrevezető, szóval mindenképp pontosítanom kell: ha a menekülttéma egyetlen eldöntendő kérdésből állna, akkor egyetértek Viktor nemleges válaszával. A módszereivel viszont (beleértve a közelgő népszavazást) a legkevésbé sem. Viktor ügyesen és tudatosan erőszakolja meg a menekülttémát, és ez az erőszak újabb és újabb szavazókat szül – ennek a zsenialitásnak köszönhetően a Fidesznek a következő választások alkalmával sem lesz ellenfele.
De mégis mi okozza akkor a fóbiát? Mi okozza az imádatot? Utóbbit nyilván a csúcsra járatott hatásvadászat, egy ízig-vérig profi politikus manipuláló szólamai, a magyar néplélekre focival ható és terroristaveszéllyel riogató beszédei.
Hogy mi okozza a fóbiát? Ez már keményebb dió. Hogy miért pont most iszonyatosan erős a bal-jobb, a liberális-konzervatív és az európaiság-magyarság ellentéte, továbbra is nagy rejtély – ugyanakkor el kell gondolkodni azon az eshetőségen, hogy talán pont a célzott sértések és konfliktusok hiánya a nagypolitikában okozza a célzott sértések és konfliktusok agresszív terjedését a közbeszédben. Orbánnak sokáig ott volt Gyurcsány és vice versa – most viszont nincsenek ott egymásnak. Az MSZP egy lyukas garast nem ér, ezért Orbánnak támadnia sem érdemes őket. Az MSZP egy lyukas garast nem ér, így hiába támadja Orbánt, annak nincs semmilyen eredménye. Egy ilyen ingerhiányos környezetnek pedig megvan a hatása a párbeszédben, a legsötétebb késdobálókban éppúgy, mint a budapesti kávéházakban. A törzsekbe vágyódó magyar nemzet, a törzsi háborúra vágyó magyar néplélek az elmúlt években azon kapta magát, hogy a törzsfőnökeik magasról bagóznak mindenre. Viktor nagyfőnöknek elég elpuffogtatnia pár nemzetféltő közhelyet, a baloldali törzsfőnökök pedig még gyűlölködésben is szánalmasan impotensek.
Visszatérve azonban a párt tétlenségéhez: a Fidesz megállapodott középen, nagy űrt hagyva maga után a magyarországi politikai jobboldalon. Ezt az űrt jelenleg gőzerővel igyekszik betölteni a szélsőségességnek már nagyon rég búcsút mondó „egyre cukibb“ Jobbik. A Jobbik azonban ezzel a paradigmaváltással (Vona reményeivel ellentétben) képtelen új szavazókat gyűjteni, sőt, könnyedén elveszítheti szavazóit a „nagymagyar“ rétegből is. Vona, aki egyre inkább ellentmond pártja közelmúltbeli eszméinek és elüldözi a vezetőségből régi, keményvonalas kollégáit hogy a helyükre politikailag korrektebb sorkatonákat ültessen, veszettül nehéz helyzetben van - és most már egyre nyilvánvalóbb, hogy úgy két éve, amikor pártja elpuhulása mellett döntött, rosszul döntött.
A szociáldemokraták, meg úgy egészében a magyarországi baloldal nem is számít tényezőnek jelenleg. Nyilván túlzás lenne Szlovákia legkisebb magyar gyülekezetéhez, a hobbikeresztény bolhapárt MKDSZ-hez hasonlítani, de a releváns témákhoz pont annyi közük van. Gyurcsány még mindig túl közeli és túl fájó emlék Magyarországnak, aki kiherélte a baloldalt és ténykedésével szitokszóvá tette a liberalizmust és mindent, ami az eszméhez köthető.
Szögezzünk le végül pár dolgot Orbánnal kapcsolatban: ez a figura profi, alkalmanként veszélyesen ügyes politikus, de nem diktátor. Aki szerint Orbán diktátor, az alól teljesen kicsúszott a realitás talaja. Mint ahogy Merkel sem az és Putyin sem az. Európában továbbra is csak egyetlenegy diktátort találunk és őt Erdogannak hívják.
Orbánt lehet utálni, de hogy valaki amiatt ne örüljön egy magyar olimpiai sikernek, mert Orbán is örül neki, az gáz. Az MNO-n írta egy publicista, hogy ha valaki azért nem örül a magyar labdarúgó-válogatott sikereinek, mert Orbán is örül neki, az az ember csak Orbánhoz viszonyítva létezik. Nagyon tetszik ez a gondolat. Sajnos tényleg vannak ilyenek.
Orbánt lehet szeretni – de csak mert magunkénak érezzük a hozzáállását egy darab kérdésben, azzal még ha lehet, ne vásárolja meg a szimpátiánkat. Főleg, hogy a lesajnált Szlovákia gazdaságilag az elmúlt években egyre inkább lehagyja a stagnáló és minden téren nagyon fáradt Magyarországot.