(2014.7.23., 21:14)
"Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled."
Az, hogy beszereztem magamnak "A költő" valaha leírt összes versét, a legjobb dolog, ami velem történhetett. Asszem, nem mondhatom magam szegénynek, amíg ez megvan.
Hihehetetlen ez a düh és indulat, elég csak meglátni, és felforr a vérem...
A pokec egy szar. Tudom, fantasztikus felismerés... Már csak igazán tudatosítanom kéne, hogy még sose segített rajtam. Ma Fellinger Károly, Felvidék talán legnagyobb költője lájkolta egy versemet. Csöppet megdobbant a szívem.
Poetes olvasóim és hozzászólóim. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire inspiráltok. Azzal, hogy hozzászóltok verseimhez, és azzal, hogy a ti verseiteket is olvashatom. Nekem Ti vagytok a mai kor Petőfiei, József Attilái, Tóth Árpádjai.
MIÉRT élvezem és utálom egyszerre ezt a korszakot??? Kéne valami kezelés, ahol megtanulom elfojtjani a dühöt. És minden idilli lesz. Néha erős a csábítás, hogy számonkérjek, de megállom.