Viharos estén, mohalepte kastélyban,
akár egy idejét múlt, dohos bordélyban,
élők ropnak táncot szellemmuzsikára,
s vérlevest tálalnak egy borvacsorára.
Meghívómon buja mosolyú cselédlány,
oldalra hajolva port törölget léhán,
megkér, húzzak egy álarcot arcomra,
s köpjek rá korlátolt,szűk világomra.
Mocskosul pajzán, fülledt este vár rám,
pengethetem, míg el nem pattan hárfám,
azt kérik tőlem: "légy állat és bűnözz,
nem szükséges végre, hogy vágyakat üldözz."
Afrodité képében elém toppan álmom,
kényelmesen elnyúlik egy bársonyos ágyon,
én pedig mint Zeusz, a mindenség istene,
csak csettintek egyet, és enyém lesz mindene.
Fennséges tógám most a sarokban hever,
fürkésznek a szemek, nem tíz, nem száz, ezer,
"Bort még ide!", kérem, s tíz szolgáló ugrik,
míg Olümposz csúcsán lelkem meg nem nyugszik.
Véget ér az orgia, ködös hajnal hasad,
s minden éji bűnünk örök titok marad.
Megőrizzük csendben, mert nem vagyunk gyengék,
de tovább él bennünk eme csodás emlék.
***basszus. Nem tudom... mi ez?? :O De mintha más írta volna, nem én.****