Átmenőben,
Halk esőben,
oly erősen
és velősen,
álmodozva
szebb napokról,
földre hulló
csillagokról
ábrándozunk
kinn a szélben,
s egyszer talán
kéz a kézben
futkosunk majd
sík mezőkön,
nagy, szélfútta
legelőkön.
Egymagunkban,
nyűg nyakunkban,
ketté hasadt
tudatunkban
álmodozunk
holnapokról,
nagy, tündöklő
csillagokról,
akikkel majd
fogócskázunk,
nevetgélünk
és elázunk,
s virágillat
viharában
tündöklünk e
csúf világban.
(A tartalmáért köszönet Neked, a formájáért köszönet Wass Albertnek.)