A félreértések elkerülése végett: nem, nem voltam sem alkohol, sem semmilyen egyéb tudatmódosító hatása alatt (az antibiotikumon kívül) a vers írása idején. Ez csak így jött, mert nagyon rég írtam már ebben a témában. Talán most először ki kéne tennem a plusz tizennyolcas figyelmeztetést, de mivel nem tudok róla, hogy olvasna engem valaki, aki ennél fiatalabb, fölösleges.
Apokalipszis
(2014.6.27., 14:57)
Narancssárgába fordul az ég,
ahogy a tüzes kövek
lefelé versenyeznek.
A fájdalom szétjajgatja
magát minden irányba.
Máris minden bűnös sietve
a szennyeslelpét rázza,
még a pap is beledermed
a síró ministránsba!
Vastag félelemcsírák
burjánzanak bele a
reszkető emberekbe, ők meg
már-már úgy érzik, egy japán
csáp-pornóban szerepelnek.
A félelem sietteti a létet. Már
nincs szükség speedre-
gyorsabban ketyeg az óra.
És akkor rájön a sok marha,
hogy az új nap virradóra
a szánalmas imáiknak
reciproka vált valóra.
Amikor elcsendesedik minden,
és a túlélők a bunkerekben
csámcsognak a konzervekbe
belepréselt jövőn
(ezen a hamu- és halálszagú
fejtörőn), akkor a léleknek
már garantált a biztonsága...
mert egy nagyon különös,
megfoghatatlan erő vigyáz rája.
És ha úgy dönt, hogy e
bolygó az embert visszavárja,
akkor, és csakis akkor
újranépesedhet isten latrinája.