Hullámzik és suhog a gabonamező,
csábosan kéri: használjam a sarlóm!
És ott vagyok én, a tompán révedező,
éhesen és fázva, de mégis kitartón.
Mit nekem a gépek, ez kétkezi munka!
Koszosan és izzadtan kötözöm a kévét,
s a gabona vígan simul a karomba,
Mert így is megőrzi illatát és fényét.
Az alkonyi szellő éjszakába kísér,
Elégedett vagyok, arattam eleget.
A ragyogó éjszaka szintén engem dicsér,
lepihenek kicsit, megbámulom az eget.
Hogyha veled nézem, nevet a sok csillag-
mintha a kalászok csiklandoznák őket.
De ha magam vagyok, a kalászok sírnak,
mert nem érhetik el a pajkos felhőket.
Most nem múzsa vagy, csak aranyló gabona,
apró sörtéid csiklandozzák tenyerem.
Te vagy egy szegény paraszt teljes vagyona,
arra kérlek, légy a mindennapi kenyerem!
Aratás (2014.4.25., 14:19)
