(írva valamikor októberben. Nem tartottam publikálásra érdemesnek, de mivel máig ez az egyetlen ilyen vers, nem akartam, hogy egymaga maradjon raktáron. Ráadásul.. a köd visszatért hozzám.)
Libabőr és áhitat környékez szüntelenül,
Irántad, Te őszi köd, csupaszon, szenvtelenül.
Misztikát és titkot hozol eme őszi estébe,
Belevájod tejfogadat a halandók testébe.
Kifakítod élénk színét a forrongó nyárnak,
Felemészted a csíráját sok képtelen vágynak,
Jótékonyan oltalmazol, elrejted a titkaim,
S tejfehér mivoltoddal élénkíted álmaim.
Az őszi ködhöz (2013.12.8., 19:43)
