Álmomból még fel sem keltem,
de már tudat alatt sejtem:
aranyszínű hajnal hasad,
mert a tested hozzám tapad,
mert hallhatom szuszogásod,
s érezhetem ragyogásod,
mert a szíved együtt dobban
az én üres szólamommal.
De jó lenne lustálkodni,
versikéken munkálkodni,
megfesteni holnapunkat,
napon süttetni hasunkat,
egyfolytában hemperegni,
mosolyogni és szeretni,
Kinn a kertben uzsonnázni,
szerencsénkről hozsannázni.
Rád nézek, és már nem félek,
Hiszem: végre újra élek,
Áhitattal körbefoglak,
megcsókollak, ahol tudlak.
Visszacsókolsz... képzelődőm?
még egy picit tépelődöm,
de már tudat alatt sejtem:
álmomból még fel sem keltem.
Igen, tudatos az első két sor és az utolsó két sor kapcsolata.
Bele is borzongtam, mert elsőre nem így terveztem, de aztán éreztem, hogy ilyen ívet fog venni a vers, és már adta magát a dolog...
és ráadásul hasznos dolgok derültek ki közben, úgy tűnik, újabb jó oldalát ismertem meg a firkálásnak...
Csodaváró (2013.11.11., 19:08)
