-igaz történet alapján-
Régen történhetett, legalább öt éve,
épp közeledett a futballszezon vége,
a szomszéd faluba vonultunk csatázni,
nyerni és azáltal bajnokokká válni.
Mindig nagy mosollyal emlékezem vissza,
a meccs minden perce olyannyira tiszta,
akár a kék égbolt: fülledt nyári nap van,
tombol a lelátó, akár egy kis katlan.
Két pocakos bíró, és egy szotyiárus,
részeg öreg bácsik- idilli a május.
Fontos ez a meccs, s az is értékjelző,
hogy egy ifimeccsen rengeteg a néző.
Kezdősípszó után gyors üzenetváltás,
és két gyors gól után már egy-egy az állás.
A drukkerek végig csak egymást ingerlik,
ki is tart a helyzet az utolsó percig.
Akkor Tomi becsapja a jobbszélen lévőt,
én meg megelőzöm az engemet védőt.
Felém száll a laszti, s úgy félfordulásból
úgy döntöttem, biza: megküldöm kapásból !
Ahogyan a labda a hálót meglibbenti,
képtelen vagyok az örömmel betelni.
Tizen ugornak rám, mint tíz örült talján,
s én vígan fuldoklom a piramis alján.
Hihetetlen a tény: ennek már öt éve,
és azóta sajnos a karriernek vége,
de ha felidézem ezt a csodás napot,
mindig érzem a fű- és sikerillatot.
erről eddig miért nem jutott eszembe írni? :D
Egy gól emlékére (2014.4.27., 11:25)
