(2013.3.15., 21.30)
Ahogy kitárták az erkélyre vezető üvegajtót, azonnal megérezték a sós levegő bódító illatát. Szemük elé tárult a tükörsima,végtelen tenger, és a felette uralkodó telihold. Meleg fuvallat csiklandozta meg őket- a lány libabőrös lett tőle, és amikor ezt észrevette a fiú, követte a példáját. Fogták egymás kezét, és csak nézték az éjszaka csodáit.
-Hogyan jutottunk idáig? –kérdezte a lány, valódi kíváncsisággal a szemében, ugyanakkor szívből mosolyogva.
-Kitartással.- felelete a fiú.- Megérte, ugye?
A lány mosolya még szélesebb lett. Ennél csodálatosabb választ a fiú remélni sem tudott. „Nem ölelem elég szorosan.“ –futott át rajta. „Libabőr libabőr hátán... pedig meleg van. Ó, ez a boldogság. Már el is felejtettem, hogy ilyen jó érzés... és még vannak emberek, akik idegenkednek tőle,felfoghatatlan“...Elengedte a lányt, hogy odahúzza az egyik kényelmes fotelt az erkély közepére. Belecsüccsent, és az ölébe vont a lányt. Egy pillekönnyű és vékony lepedőt borítottak csak magukra. Hallgatták a tompán morajló tengert. Érezték egymást Szívták a friss levegőt....tudat alatt pedig akarva akaratlanul könyörögtek az időnek, hogy álljon meg. Aztán már nem könyörögtek... rádöbbentek, hogy igazából áll. A holdat mintha odaszögezték volna az égre. Természetellenesen nagynak,ugyanakkor lehengerlően szépnek tűnt. Mintha erre az éjszakára lett volna rendelve. Büszkén maga alá vonta a tengert, és beborította ezüstös fényével. A fiú és a lány még egyszer összenéztek, aztán behunyták a szemüket. „Jó éjszakát“- dobogták a szívek egymásnak.