Kihalt falu főterén
hideg eső szitál,
görbe villanyoszlop
fénycsóvát imitál.
Voltak szebb napjai,
amikor még tündökölt,
amikor még neoncsöve
rettegőket üdvözölt.
Alatta egy kopott pad,
a támláján üzenet:
„Édes kedves szerelmem“,
elloptad a szívemet!
Karfája már eltörött,
a lábait rozsda eszi,
gyom burjánzik a tövében,
s elkerülendővé teszi.
Mellette egy szökőkút,
magányában csobog,
más helyen szeretne folyni,
szüntelenül zokog.
Átsuhan egy árny a téren,
talárja van, fekete,
előbújt, mert alszik minden,
egy igazi remete.
Hallgatja a pad meséjét,
vízsugarak áriáját,
dícséri a villanyoszlop
tompán fénylő glóriáját.
Úgy gondolja a sötét árny:
„Végre megleltem hazám,
itt szeretnék felébredni
ködös napok hajnalán!“
PS: na végre valami, ami nem a kukában végezte. De ha oda való, szóljatok ám!