Kétségkívül nagyon változóak az emberiség halál utánról alkotott képei. Természetesen nem is lennék én, ha nem a legelterjedtebb, legismertebb verziót utasítanám el elsőként,gondolkodás nélkül: a mennyet és a poklot. Ez a két helyszín a "vallás" nevezetű zseniális emberi találmány leghatásosabb "altalálmánya". Élj jól, engedelmesen, szolgáld az urat és az egyházat = mennyország. Légy engedetlen, hitetlen, és a pokolban vár rád a szenvedés, ott fog égni a lelked, és ott fogja a sátán egy vasvillával szúrni a fenekedet egy örökkévalóságon át.
Az egyiptomi ókori vallás is hasonlóképpen ösztönzi az embereket a "jóságra"- az ő hitük szerint a halál után kapunk 42 kérdést, ami azt firtatja, jól, engedelmesen éltünk-e. És amennyiben negatív az összkép, egy krokodilfejű szörnyeteg felfal minket és örök kárhozatra ítéltetünk.
Az ókori egyiptomiak nem tulajdonítottak jelentőséget az agynak- a májat, a tüdőt, a beleket különös gondossággal megőrizték, de az agyat nem. Úgy gondolták, az ész, az ötlet, a döntések, mind-mind kizárólag a szívből jön. Belegondoltam, ha ez így lenne, ha tényleg egy helyről érkeznének
a döntéseink és az érzéseink, tökéletesen letisztulna a világról alkotott képünk.
Megértenénk egymást, és ami még fontosabb, saját magunkat is, és a világ szebb lenne.
Alapvetően úgy gondolom, még a legsötétebb pillanataimban is, hogy a halál után valami jó történik- egy kellemes helyre kerülünk, zavaró tényezők nélkül. De nem egészen alakult ki még bennem egy konkrét kép, mert még nem gondolkoztam ezen ennyit. Van még időm ilyesmire.
De az is lehet, hogy az ateistáknak van igazuk. Lehet, hogy porból lettünk, és porrá leszünk.Lehet, hogy nincs is lélek. Csak mozgó, húsvér szerkezetek vagyunk, amit pedig léleknek nevezünk, az nem más, mint a géneink által diktált különböző viselkedési formák.Ösztönök, ha úgy tetszik. Lehet, hogy tényleg nincs semmi, és valahol a földben végezzük, a többi szemét között. Úgy, mint egy gyönyörűszép csokor fehér liliom. És vele együtt minden más.