Különös, de amúgy igazán élvezetes beszélgetés volt ez az ebédlőasztalnál. Kicsit zavaró, hogy anyu és mama issza minden szavamat, ha megszólalok, dehát hozzá kell szoknom. :D Természetesen a vallások volt a téma, elsősorban a hamis, hazugságokkal teli kereszténység. Igazából felemelő egy dumálgatás volt, nagyon jól esett. Mert hát kivel beszélgessek ilyesmiről?
Ez a baj... hogy ha intellektuális témát akarok felhozni (vallás, művészet, a világ működése), akkor a drága ismerőseim néznek rám, mint egy retardáltra. Rájöttem, hogy az ilyen fajta beszélgetések hiánya az egyik legnagyobb fájdalmam ebben az életben, ha nem a legnagyobb. Pedig erre nekem óriási szükségem van!
És ezért hiányzol Te, kedves A. Mert veled lehetett mindenről elmélkedni. Bár nem mindig lehetett, de általában igen. El nem felejtem, milyen jó volt, amikor például a vallásokról beszéltünk. Vagy a lélekről. Vagy a személyiségfajtákról. Ezek az emlékek kísértenek engem, mindennap, sőt: napról napra egyre erősebben. Merthogy: You kissed my mind. Úgy, mint még soha senki, és így szerintem sose fogja senki. Nem tudom ezt megemészteni egyszerűen.
F. csodálatra méltó. Ma például kiderült, hogy ért az irodalomhoz. Amikor elkezdett Adyról beszélni, na.. én ilyen esetekben tudok elveszni. Nekem ilyenkor szárnyal a lelkem. És ilyenkor bizonyosodik be száz százalékig, hogy nem kilogrammokban gondolkodok... Nem centikben... Az egyetlen mértékegység, ami számít nekem, az az iq... Lányok: Nagyon nem érdekel, hogy nem hisztek nekem. Fiúk: nagyon nem érdekel, hogy kiröhögtök. Magamnak ezt már bebizonyítottam.
Szóval Ő Próbál téged kedves A. feledtetni, és derekasan teszi a dolgát, de egyelőre nem megy neki...Hogy miért? Mert akármennyi szomorú érzést is hordoz a dolog magában, én nem akarok felejteni.
Furcsa, hogy az egyetlen élettelen barátomnak, ennek a hamarosan egy éves blognak kell újabban ilyesmiket leírnom, mert másnak nem lehet.
Mert ciki. Mert hülyének néznek. Mert az emberek nem értik meg, hogy nekem nem a pletykák, nem a magamról beszélés, és nem a debil tévéműsorok táplálják a lelkemet. Hanem TI, és a gondolataitok. :(
Igazából...sokat elmond ez a világomról.De úgy néz ki,ez az új trendem: újabban gigantukasat csalódok a körülöttem lévőkben. De hát.. túl sokat kérek. Mint mindig. Pedig nézzetek magatokba kedves olvasóim: még nem kértem nagy dolgot soha. Igyekeztetek úgy viselkedni, mintha óriási dolgokat kértem volna, de jól tudjátok ott mélyen, hogy ez nem így van... hát.. ennyi. Aludjatok jól, és álmodjatok szépeket :)