Kiértékelősdi - Ars Poetica 2014
(2014.12.29., 16:46)
Jöjjön hát az éves ars poeticám, csakúgy, mint tavaly. Először is, mielőtt bárki olvasni kezdene, meg esetleg beszólogatni, hiszen erre is már volt példa, le szeretném szögezni a legeslegfontosabb dolgot:
„Önmagunktól idézni kibaszott nagy beképzeltségre vall.“ (én)
Most hogy ezt tisztáztuk, jöjjenek a gondolatok, amik idén meghatároztak. Nem feltétlenül a legjobb gondolataim, nem feltétlenül vagyok rájuk büszke, de ezen sorokkal tudtam a leginkább és legőszintébben kifejezni magam. Időrendben. De csak a rend kedvéért, tényleg.
Még fél mondatokból is érezni a június végi „törést“, baszki. 100, azaz kerek száz vers az éves termésem. Kimagasló matematikai képességeimnek köszönhetően ki tudtam számolni, hogy ez 3,65 naponként egy verset jelent. (Az előbb számoltam össze őket, tök véletlenül, és kiderült, hogy 99 van, szóval firkantottam egy századikat.) Van egy-két publikálatlan is, de azokat nem nevezném versnek. Terveim szerint a jövő évi termésem egy darab nullával kevesebb lesz. Ez az idei szám kicsit ijesztő.
Hogy elégedett vagyok-e? Természetesen nem, az első hat hónapot tekintve semmiképp, a másik félévben viszont legalább történt egy fontos és jó dolog, konkrétan: hogy sikerült abba az irányba terelnem a saját stílusomat, amerre szerettem volna... A.után verset..soha többet senkinek és senkihez. Szégyenletesnek érzem, hogy ennyi ihletet pazaroltam rossz helyre- szerintem egy életre elegendő ihletet. Vannak fontosabb megírni való dolgok.
rajtam is játssz:
a szívem egy zongora! (jan.1.)
Nahát. Mivel kezdtem az évet. És mivel fejezem be. Ironikus, furcsa, meg miegymás. :)
Hiszem, hogy kettőnkben egyetlen szív dobban,
De te tovább szunnyadsz békés magányodban. (feb.4.)
Na ez az, amiben váltig hittem, és tudom, hogy se ma, se soha többet ilyesmit nem tudnék leírni. Halleluja.
Mint tündöklő virág a rügyébe zárva,
s kiszikkadt levele az esőre várva
éldegélek az élet-erdő peremén (márc.19)
Ez az első, aminek úgy érzem, tényleg van valami értéke. Legalábbis a saját szememben.
Engedj be szentélyedbe, hiszen sóvárgom,
Mint Lázár a gazdag ablaka alatt (ápr.7)
Na, ez volt az év első stílusos sóvárgó verse a sok okádék giccs után. Megnyugtató, hogy ilyen is volt. A poeten a 3.legsikeresebbem még mindig.
megragadom Zeusz nyilát,
kiszabadulok én egyszer,
s abba megremeg a világ! (máj.5)
Na ja. Máig ez a legnehezebb szülésem, de legalább anno felszívtam magam ezzel a lezárással.
és a pusztulásban nem írhatom szebben
remélem hogy fájni fog neked a versem (máj.19)
Mint megbocsátó, elfogadó, haragudni pár napnál tovább nem képes ember, bevallom: ezt máig remélem. Geci dolog vagy sem, ezt nem nyelem le soha.
Nem volt ez olyan mézízű élmény, de egy új
vágyillat rám szökött. És ti végre megpihenhettek
szabadon... mindörökké a soraim között. (jún.18)
A töréspont. A vízválasztó. A fordulat. Búcsúztam mindentől, amitől el kellett búcsúznom. Máig is az év legfontosabb versének tartom. Az egyetlen vers, ami hasznos volt nekem.
de hiszem hogy veled végre
megnyerem a magány-csatát (jún.29)
Ja. El is felejtettem... Nem nyertem meg. De legalább volt egy délután erejéig egy tüneményes szöcském. :)
olyan vagyok múzsa nélkül
mint a múzsám nélkülem (júl. 8)
Ez csak ábránd. Nincs így. De már a gondolat is gonosz vigyort csal az arcomra.. hátha.. mégis...
tán még nem olyan ciki,
hogy nem vagyok egy Kiss Tibi
szintű gigász (szept.1)
Saját döntésem értelmében nem is akarok az lenni. De legalább van kire felnézni.
Éles a csend. Szinte pupillát karmol...
olyan ártatlan, mégis mindent összebarmol... (szep.9.)
Egy fontos darab. Igen, számomra is. A poeten elképesztő sikere volt, és az első sort egy csomóan kiemelték. És igen, végülis itt tört meg a lendület. Ez a vers egyszerűen túl sok lett. Magasak az elvárásaim magammal szemben, de amivel e vers után szembesültem, abból nem kérek. Az sok.
vigyáz rám.
Barátom
közel és távol.
Bármikor, bárhol. (szep.10.)
Másnap jött egy újabb fontos darab. Ahol a múzsám (először a történelemben) A Barát, és nem egy szerelem. Mert hát..ismertek. Felismerem és elismerem a szépet. A szépet pedig itt jöttem rá, hogy másképp is lehet értelmezni.
Bevegyültél. Vége.
A ma nemzedéke
nagy vívmánya lett e
pengevékony béke (okt.21)
A disztópia-szekcióm kulcsmondata. A társadalom retardált. Egyfolytában alulmúlja önmagát. Továbbra is hiszem, hogy a szélsőséges liberalizmus a legnagyobb rákfene a világon.
Tudom, hogy jóllaktál. Ma már egy férfi hazavitt.
És mégis könyörögsz, hogy tegyek beléd valamit. (nov.5)
Mert olykor kísért a múlt. Ráadásul hús-vér alakban, hogy baszná meg. De az, hogy ilyen sort leírhattam, számomra egyfajta elégtétel volt.
Legyetek boldogok az újévben, de ne feledkezzetek meg a hátralevő 2-3 napról se!