(2016. dec. 16., 22:39)
Magvas gondolat, miszerint „vannak fontosabb társadalmi és lételméleti kérdések, annál, hogy ki a legújabb éneklő csoda”. Megkockáztatom, hogy ez az az állítás, ahol nem csak a hőzöngő prolik tömege cövekel le, de egy rakás jobb sorsra érdemes, gondolkodni tudó ember is megakad, és képtelen tovább menni.
Bámulatos, hogy az elmúlt tíz évben milyen erősen rágyúrtak a kereskedelmi csatornák a tehetségkutatásra: Magyarország az akkor forradalminak és nagyon frissnek ható legelső Megasztár óta abnormális mennyiségű énekest és énekesnőt termelt ki magából. A tendencia szerint pár év múlva már nemcsak nyolcszázezer alkoholista, de nyolcszázezer énekes hazája is leszünk. Közben meg (tovább táncolva az elmélkedést elindító gondolaton) mégis ki a fenének van szüksége ennyi szép hangra, ennyi tehetségre, ennyi tehetségkutatóra? Ha szigorúan csak a zenénél maradunk, akkor azonnal felmerül a kérdés: hol vannak például a jó szövegírók, a jó zeneszerzők? Sehol, ilyesmikre nincs szükség. Ma a mainstream magyar pop-rock nagyjából úgy ezerszavas szótárral rendelkezik és nem hajlandó bővíteni. Üdítő kivételek persze akadnak és akár még szerencsésnek is érezhetjük magunkat, hogy léteznek Quimbyk, Kaukázusok vagy Punnany Massifok. De úgy egészben leszögezhetjük, hogy az énekes tehetségek piedesztálra emelése pont olyan egészségtelen mértékű és abszurd, mint az iskolákban az irodalom istenítése az összes többi művészeti ág rovására.
Amikor azt hallom, hogy emberek anyázzák egymást azzal kapcsolatban, hogy egy hígagyú bájgúnár vagy egy műmosolyú csitri érdemli meg jobban a végső győzelmet egy tehetségkutatóban, amikor frusztrált dolgozók veszekednek a hétfő reggeli műszak álmos delejében arról, hogy kinek kellett volna kiesnie tegnap este az x-faktorból, akkor csak nagyon nehezen tudom elhinni, hogy az átlagember jobb életszínvonalat, igazságosabb társadalmat, vagy átláthatóbb rendszert szeretne.
Az ókori Rómában a lázadásokat megelőzendő, létezett egy pofonegyszerű megoldás a köznép féken tartására: kenyeret és cirkuszt a népnek! Ez a módszer tulajdonképpen máig sem változott, továbbra is az igénytelenség édes vizein evickélünk, hiszen könnyen betömhetik a szánkat a tescós szalámival és kielégíthetik együgyű lelkünk elvárásait egy tehetségkutatóval. Vagy hogy a cirkuszos mondás helyett aktuálisabb legyek, egy méltán elhíresült youtube-videóból idézek: „Legyen tánc, táncest, hogy ki lehessen menni a parkba.”