(2016. Szept, 1., 18:34)
Öregebben és bölcsebben, megérett az idő pár újabb gondolatra. Már jó ideje úgy vagyok vele, hogy ez az a téma, ami hihetetlenül komplex és szerteágazó: nem túlzás azt mondani, hogy milliónyi olvasata van és pont ezért tartom a súlyossága ellenére is rendkívül hálás megbeszélnivalónak.
Menjünk vissza az időben nagyjából 200 évet, Napóleon törvénykönyvéig. Visszamehetnék ugyan korábbra is, hiszen a liberalizmus gyökerei köztudottan a felvilágosodásig nyúlnak vissza, viszont politikai térnyerése mindenképpen csak 1800 körül következett be és azután ért el kézzelfogható eredményeket. Néha én magam is visszaröpülnék az időben hogy megnézzem, miként hatott ez a magasztos eszme a gondolkodó rétegre: hogy hogyan ujjongott (nem csak) a nyugat-európai értelmiség az új, progresszív világszemlélet terjedése láttán, amely elválasztotta az isteneket és az egyházat az államtól, amely felszámolta a teokráciákat, amely kiterjesztette az egyén jogait, amely szabadelvűséget és egyenlőséget hirdetett, amely a nyugati civilizációban rengeteg helyen eltörölte az emberiség hajnala óta létező születési előjogokat, származás révén nyert egyéb kiváltságokat és címeket, amely halálos sebet ejtett a feudalizmuson, amely biztosította a szabadpiaci kereskedelmet...ésatöbbi...
Igen. Ezt jelentette egykor a liberalizmus, és ha ezeket a dolgokat jelentené még ma is, akkor egy olyan büszke hordozója lennék a liberális jelzőnek, hogy azt momentán átérezni se tudom igazán.
Ezzel szemben vegyük szemügyre azt, hogy mit jelent manapság ez a szó és gondolkodjunk el azon, hogy miért tartja kishazánkban és Magyarországon a többségi társadalom valóságos szitokszónak a liberalizmust. Én is sokat gondolkodom azon, hogy miért nyiladozik a bicska a zsebemben már pusztán a szó hallatán is, miért irtózom attól hogy bárki is liberálisnak nevezzen, miközben a mai, bugyuta értelmezésében is több szempontból én is liberáisnak számítok.
Leírnom is fölösleges, de álljon itt a teljesség a kedvéért: a mai liberalizmusnak semmi köze a fent említett nemes gondolatokhoz és eszmeiséghez, sőt, több tekintetben frontális szembemegy velük. Hogy egy publicistát idézzek az mno.hu-ról: „A liberalizmus mindenütt jelenlévő ideológiává vált, minden újítást ellenző ortodoxia lett belőle.”
Ezt a gondolatot továbbírva, a mai híveit a liberalizmusuk paradox módon konzervatívvá teszi, egyenlőség-pártiságuk egyenlőtlenség-pártivá teszi őket, hisztérikás nácifélelmük miatt észre sem veszik hogy ők maguk nácivá válnak, és kedvenc jelszavuk, a „tolerancia” szajkózása intoleránsabbá teszi őket bárkinél. Már Churchill is figyelmeztett: a jövőben az igazi fasiszták antifasisztáknak nevezik majd magukat – szó mi szó, valóban Dunát lehetne rekeszteni azokkal az ellentmondásokkal, amelyekkel ez az eszme jelenleg büszkélkedni próbál.
A klasszikus liberalizmus megvédte a szabadelvűséget, és azért hirdette azt, hogy önmagában lássák és értékeljék az emberek az unortodox gondolkodásmódot/művészeteket. Ma a liberalizmus két kézzel fogja és erőszakolja a szabadelvűséget – nem védi, nem önmagáért hirdeti, nem megismerteti másokkal. Nem. Ma valóságos hadjáratot folytat a „nem hagyományos“ gondolkodás kényszerű elfogadásáért - nemhogy a szabadelvűséggel szembeni elutasítást, hanem még a közönyt is büntetné, emellett zsigerből elutasítja és felsőbbrendűnek tarja magát azoktól az eszméktől, amelyek felsőbbrendűséget hirdetnek. A liberalizmus eltökélten hisz a véleményszabadságban, de igyekszik ellehetetleníteni mindenkit, aki nem azonos véleményen van vele. Mindenki mondhat, amit akar, de gyűlöletbeszédért börtön jár. Egyik mondat nagyobb ellentmondást tartalmaz, mint a másik, ugye?
A XIX. századi liberalizmusnak esze ágában sincs feladnia saját, zsákutcás elveit, pedig ha néhányat kigyomlálna közülük, máris egy izgalmas, jelentős társadalmi változásnak lehetnénk tanúi. Ezzel szemben a csúcsra járatott szabadelvűség jegyében egyre inkább nőnek a bűnözők és az országba hívatlanul betolakodó emberek jogai. Előbbieket (különösen ha nem „fehérek“), eltökélt emberjogi aktivisták veszik védelmük alá (egy ilyen aktivistának köszönhetjük, hogy a nyáron a Nizzában kamionnal tömegbe hajtó, 84-szeres pszichopata gyilkos szabadlábon volt: fél évvel korábban ugyanis brutálisan megtámadott egy férfit egy baseball-ütővel, de végül nem ült egy napot se). Ami pedig a bevándorlókat illeti: a liberális réteg liberálisabbjainak bűntudattól meggörbült hátán kapaszkodnak egyre nyugatabbra, és valamiért olyan jogokat érdemelnek ki liberális barátainktól, ami a többségi társadalmat sosem illete meg és nem is fogja.
Végezetül egy rövid anekdotával zárnám, ha eddig nem sikerült volna szemléltetnem a huszonegyedik századi „progresszív“ gondolkodás totális elbaszottságát.
Egyszer azt találtam mondani egy közeli ismerősömnek, hogy Raj Koothrapali, az Agymenők c. sitcom-sorozat indiai szereplője egy kiállhatatlan, utálatos figurává vált az évadok során (az érveim: indokolatlanul sok játékidő jut neki, buta, beképzelt, fellengzős a dumája és nem fejlődik a karaktere). Szerintetek mi volt a reakció arra, amikor azt mondtam, hogy utálom? Jól sejtitek. Annyi, hogy „Rasszista vagy.“
Ennyi. Ennyire képes ez az eszme ma.
És ennek nagyon nem így kéne lennie. Mert manapság egy valódi liberalizmusra óriási szükség lenne. Egy újragondolt liberalizmusra. Egy olyan eszmére, ami hinni is akar valamiben az útszéli bokrokból leselkedő rasszistákon és nácikon kívül.(asszem, folyt.köv.)