Furcsa, amikor hosszabb kihagyás után engedünk vissza valakit az életünkbe. Hogy miért történhet meg? Talán mert gyengék vagyunk? Ki tudja.
Kn. a maga különös módján bocsánatot kért, és én megbocsájtottam. De hogy közhelyeket is pufogatassak, hozzáteszem: "nem felejtek". A titok nyitja valószínűleg nem a gyengeség, hanem ez: A pozitív érzelmek mindig überelik a negatívokat. Az ember lelke vágyik a kibékülésre, a katarzisra.
Hamarosan kiderül, hasznos volt e a dolog.
A másik megosztanivalóm: köztudott, hogy a pokec nevezetű oldal cca félévente böffent ki magából intelligens, aranyos, engem megérintő hölgyet, és asszem, tegnap pont ez történt. Ha másra nem is lesz jó, de legalább újra sanyargathatom magam /mert az egy meglévő eset nem elég:D/. Kíváncsian várom a folytatást.
Harmadik dolog: reményeim szerint ma befejeztem az építkezésen folytatott brigádmunkát (egy életre). Csütörtökön állásinterjúra megyek a Pátria rádióba, és f*ck yeah, ez a meló kell nekem, és rohadtul az enyém lesz, és egy egész kisebbséghez szól majd a hangom! Végre valahára jó dolgok vannak alakulóban. De mindenre árnyékot vet a.. hát igen.Napi két-három óra, gondolatban még mindig Veled.
Pihenjünk.
PS: utálom ezt a búvalb.szott és tömött Pozsonyt.
Napi krónika (2013.10.8.,20:29)
