Ma csak szösszenetekig jutottam (számszerint kettőig), amiket nincs is kedvem megosztani- úgy tűnik, ez az új tendencia. Bár ezek egyrészt csak gondolatok, másrészt meg lehet, hogy később köréjük tudok írni egy verset, ezért egyelőre hagyom őket.
Tegnap kint voltam É.-vel, délután döntöttük el hirtelen felindulásból, hogy megyünk. Imádom, imádom, imádom. Nagyon kell nekem az ilyesmi. Mára viszont nem találtam semmi programot, pedig kutattam/kutattunk bőszen.
Megnéztem a Don Jont, és holnap róla fogok beszélni a rádióban. Egyébként csend van ma este, nagyon nagy csend. Sokan nem kérnek mostanában belőlem, amit nem értek. A két darab elárvult kivétel É. és Lita.
A reményteli tervem bizony jegelődik, a büszkeség érzete még egy ideig sajnos nem fog rámköszönni. Egy jó ideig. Ez 50 százalékig az én, 50 százalékig pedig az univerzum (csak jobb híján hívom így) akarata. Tudtam, hogy meg fogom gondolni magam, és nem is lett másképp. Azért végleg nem mondok le róla- egyszerűen csak az álom egyelőre megmarad álomnak, és ez nem is olyan nagy
|
|