Zordul az égbolt, károg a holló,
Így kiabálván: rút e világ,
Könnyez a felhő, földre lehulló
Cseppjeit inná réti virág.
Baktat a vándor, félve a szélben,
Görbül a lába zord utakon,
Hervad a szíve, s retteg a vészben,
Egymaga sétál bús ugaron.
Bükkfa tövében épp hadakoznak:
Mókusok szednek őszi vagyont,
Mert a mezőkön jön hideg orkán,
Télbe taszítván földi vadont.
Mert én úgy gondoltam, miért ne sikerülhetne egy igazi, időmértékes verset írnom? :D Nem volt könnyű, majdnem két óra munka van benne... de megvan. És így ritmizálva olvasva, még el is mosolyodtam.
Örülök. Az első dolog, aminek ma örülök, de annak nagyon. :) Hónapok óta álmodtam erről, és összehoztam. Merhetek álmodni?