Huszonkét éves lettem én,
álljon itt egy közlemény:
merő
erő
vagyok, de elmém már fárad,
egyre csak kerülget a bánat
szele,
s vele
együtt tovább várok a lányra,
akinek oltalmazó szárnya
ha akar,
betakar.
Italomat kortyolgatva
közeljövőt fontolgatva
mondom
folyton:
úgy lennék már vagány,
takarodj innét, magány!
Eredj,
s feledj!
De nem megy, mert intelmem
ingatag földre hintettem.
Baltám
balgán
lóbálgatom magam után,
lábaim mozgatva sután
erre-
arra.
Szebb lehet a holnapom,
kijátszom szerencselapom...
Nyertem.
Mentem.