Tolerancia. Amikor minden értékes, ami más. Hogy miért? Csak úgy. MERT MÁS.
(2014.9.29.)
A "tiszteld az időseket" típusú atyai jótanácsoktól egyenesen a falra mászok. Azt hiszem,mint huszonhárom éves, az átlagosnál állítólag kicsivel szebben bégető birka jogom van eldönteni, hogy kit tisztelek, pontosabban hogy ki érdemli ki az én tiszteletemet. Az öregség önmagában cseppet sem tiszteletreméltó, mint ahogy egy nyomorékot sem előírás lesajnálni. Az emberek nem képesek felfogni, hogy az ehhez hasonló esetekben joguk van egy önálló álláspontot meghatározni, és nem a „modern társadalmi etikett“ görcsös és közhelyes szabályait szajkózni. Ezek azok a szabályok, de nevezhetjük akár dogmáknak is, amik már olyan szinten beleégtek az átlagember retinájába, hogy egy adott helyzetben, mint egy felugró figyelmeztető ablak, előre megjósolhatóan kitör belőlük: „Tiszteld a másságot“, „Ne légy rasszista“, és hasonlók. Az a szomorú, hogy a helyzet abszurditását az emberek elsöprő többsége észre sem veszi.
Ma mindent és mindenkit tisztelni kell, ami (aki) más mint Te. Tisztelni kell a tőled eltérő nemzetiségű, vallású, és nemi identitású embert, és tisztelned kell azokat az eszméket, amikkel nem értesz egyet.
Még egyszer hangsúlyozom: tisztelned kell mindent és mindenkit, aki más. Kivéve önmagadat (és a hozzád hasonlóan gondolkodókat). Mert úgy vélem, azt Te is tudod, hogy sárban fuldokló, degenerált rákfenének, egy szutyoknak kell tartanod magadat. Vagy azért, mert nem vagy egy Scarlett Johansson, vagy azért, mert van rajtad másfél kiló fölösleg, az már mindegy.
Cifrázhatjuk, ahogyan akarjuk, EZ a huszonegyedik század vezető eszméje: a dolgok indokolatlan tolerálása. Olyan szinten primitív ez az eszme, hogy a múlt évszázad irányzatai között sincs számomra ellenszenvesebb. Pedig ott aztán voltak végletekig elfajult ideák.
A lényeg: önmagában az a fajta nyugdíjas, aki hatvan év felgyülemlett feszültségét vezeti le az utcán, erőszakos, és életkorából kifolyólag kismillió előjogot követel magának, miért lenne tiszteletre méltó? Miért kell nekem látatlanban elfogadnom azt, hogy valahol egy las vegas-i melegbárban két pocakos csávó egymást kenegeti sikosítóval, és önmagában mitől tiszteletre méltó az, ha valaki mecsetbe jár vagy naponta ötször imádkozik? És hogy a kurva életbe jön ide a toleranciakérdés?
És most tőletek kérdem: ha nekünk egyfajta előírás a „másság“ tisztelete, akkor tudnátok nekem mondani egy olyan embert, aki minket az „egyformaságunkért“ tisztel? Nem. Mert ilyesmi nem létezik.
Devolúció van. Minden túl gyorsan fejlődik körülöttünk, kivéve a gondolkodásunkat, és ez szüli ezeket az idétlen ideákat, és egyben azt a hatást kelti, hogy megrekedtünk, vagy épp visszafejlődünk.
Úgyhogy most szólok: engem sose akarjon senki toleranciára és tiszteletre bírni általam nem ismert, sosem látott emberek és eszmék iránt, mert azt gyorsan rádöbbentem arra, hogy hatalmas sötétség lakozik az agyában.
Empirizmus, drágaságaim. Majd megismertetlek vele titeket, jó? Megfigyelés és tapasztalat. Ha nem tudunk eleget az adott dologról, nyugodtan lehetünk közömbösek, sőt. Ésszerű annak lenni. De ne tessék már valamit látatlanul is becsben tartani, csak azért, mert nem olyan, mint Te.
ELFOGADOM, HOGY VAN.
RÁBÓLINTOK, HOGY MÁS.
DE NEM TOLERÁLOM, HOGY EZ ÉRTÉKNEK SZÁMÍT!
Az az állítás, hogy a tolerancia egy erény, az egyik legnagyobb és legocsmányabb hazugság, ami létezik.