Néha tüzes vagy, mint a lenyugvó nap fénye,
Máskor rideg, mint a decemberi éjszaka,
De ha rám is vicsorog a magány rút réme,
Te vagy a reménynek csodás szép csillaga.
Szép barna szemeid közel állnak hozzám,
És nem engedik, hogy más lányét nézzem,
Érzem, fennakadtam a szerelem horgán,
Csak Teérted remeg minden egyes részem.
Csillogó szemedben ha meglátnám az eget,
És szívünk dobbanása végre eggyé válna,
Füledbe suttognám varázslatos neved,
S boldogságunk tán még a Holdon is túl szállna.
Hajad, mi annyiszor megjelenik előttem,
Lágyan lobogna a lomha szelek szárnyán,
Gyenge leszek tőled, ijesztőmód erőtlen,
Ahogy utánad úszok az égbolt kék vásznán.
Csodállak csendben, nem tudok csillapodni,
Míg csókom nem csattan törékeny kezeden,
S míg hibátlan párocskát nem fogunk alkotni,
Bízom benne, hogy megfejted üzenetem,
Nem mondok le rólad, eddig sem tettem.
Hiszem, hogy rájöttél, Tieid e sorok -
Ez az én világom, mi igaz lesz egyszer,
És nem nyugszom, míg kezed meg nem fogom!
A tűz és jég csillaga (2013.7.31., 20:26)
