Merre járnak, mondd csak, a világ elnökei?
Vajon hol rejtőznek Isten hírnökei?
Vannak ilyen lények, s tán épp mi vagyunk azok,
mi vagyunk a bűnök s huncut varázslatok,
mi állítunk hidat, töltünk alá folyót,
mi fogjuk a kopott, rozsdás távkapocsolót,
csakhogy esti mesét nem akarunk nézni,
helyette az éjszakától áhítozunk félni.
De az éjszakában csak a semmi sugárzik,
s minden egyes liliom a föld alá virágzik,
csillaghullás fényében apad ki a tenger,
s szárazföldi cápák csócsálják az ember
szívét, mint a rágót, de sokan nem érzik,
tán csak az én szervem, mi szüntelen vérzik.
Ezzel festem ide ködös tanulságul,
hogy egy puha aggály mindig megszilárdul.
Látod,
Világossá vált, hogy el kell tünnöm innen,
s minden apró érzelmemet magammal kell vinnem,
de erősebb a sodrás a vágyódás folyóján,
s tovább rángatózva a trükkmester zsinórján,
éneklem el végül bánatom e versben,
s bár nem mondtam még néked , de az a nagy tervem
hogy szabadon a léttől, de veled őrizetben
együtt öregszünk meg egy pálmaligetben.