Nehéz ez a csákány, duzzad tőle karom,
De nem dobhatom el- kincsemet akarom!
Rávetni a szemem, még mielőtt mások
Megtudják, hogy én az ő kincsükért ások!
Enyém lesz az arany, mindent elkövetek,
Ízzé-porrá zúzom a mázsás köveket,
Barátommá teszem a rút sötétséget,
Úgyis fényleni fog, ha a vágyam éget.
Tanácstalan vagyok- hiába a térkép.
Lehetséges volna, hogy elvesztem végképp?
Hogy e görbe vonal a vesztembe vezet,
S örök álom marad a földi élvezet?
Elegem van, én már álmodtam eleget!
Kaptam a bányától hideget-meleget,
Odacsapok, végre leomlik a szikla,
S feltárul a barlang minden apró titka.
Örülök, mert látom, nincs a kincsnek őre,
Így nem hullik alá vér a nedves kőre.
Két kezembe veszem, ajkamon az íze,
Ő lészen a házam legbájosabb dísze!
Kincsre leltem, mivel hosszan nem találtam,
Ezt énekeltem meg egy bányász dalában.
S amíg az aranyhegy megőrzi a fényét,
Addig a bányász is vigyázza reményét.
Egy kincskereső dala (2014.2.19., 17:00)
