Nem hiába tartozik a Hajnali részegség az abszolút kedvenceim közé. Harmadszor is megihletett, és talán most sikerült a leghűbbnek maradnom hozzá. Az Állandó részegség és az Alkonyi józanság után tehát jöjjön a:
Éjjeli pszicho
(2014.9.9., 21:47)
Megosztanám valakivel, ha tudnám...
hogy elviselhetetlen ez az éjszakai hullám,
hogy csak hallgatok... hallgatok, félvén,
hogy mikor kacag ki újra az éjfél
a toronyóra több száz éves hangján,
s ahogy kondulása éberség-zakót ad rám,
arra vágyom, hogy a monoton melódia
végre megpróbálja elvonni a
vágyódó gondolataim rólad
és csomagoljon hozzá útravalónak
egy esztendőre elegendő józan éjszakát...
hogy álmok nélkül aludhassak
az álmoknak udvarán.
Éles a csend. Szinte pupillát karmol...
olyan ártatlan, mégis mindent összebarmol...
lassan elporlad alattam az ablakpárkány,
úgy támasztom egy boldogító jelre várván,
könyökömön már kiszikkadt a bőr,
úgy várom azt az apró csodát az égből,
de az is lehet, hogy anyám virágoskertjéből
jön majd elő. Azt sem bánom.
Ilyenkor a hajnalt kívánom.
Az utcai lámpák bágyadt fénye most
csak a szomszéd ablakára vetül
és a hangtalan utcán keresztül,
a túloldalon meghajolni látszik egy fa,
miként alattam a viselt padlódeszka.
Talán meghallotta, mit kérek,
s épp továbbadja a Föld istenének.
Ma sötét, holdtalan az éjjel.
Bár minduntalan a csillagok fényének
kíséretével kerülnek papírra vágyaim,
ilyenkor úgy ülnek a giccs izmos vállain,
hogy már reggelre szégyellem őket.
Igen, a giccs. Mit szólna Babits..
Én is sokáig merengtem a csillagok
messzeségein, a fényükkel fejeztem
ki erőmet és gyengeségeim.
Kihalt a fény, kihalt most minden.
És mindent, mit kimondtam, magammal
kell vinnem. Messze, el innen.
Egy új világba. Egy ködös hajnalba,
ahol egy kósza csillag végre
maga mellé tapaszt, s nem egy
ujjlenyomatoktól foltos ablakra.
Éjjeli pszicho (2014.9.9., 21:47)
