Háborúzni mentem
(2014.7.6., 17:36)
Lihegek. Meghúzom magam
egy kis hullahegy mögött.
Hiába, a látvány kegyetlenül
szíven döfött, de a legrosszabb
az, hogy fő támaszom,
a kalasnyikovom is kettétörött.
A vörösben tocsogó ruhámat
hátrahagyom.
Meztelenül mászom meg
a szögesdrótot, s kicsit
megpihenek. Iszom.
De közben észrevétlenül,
míg a bajtársaimra várok,
éjfekete koporsót ácsol
körém a lövészárok.
Az utolsó pár agysejtem
azt súgja, támadjak egy
utolsót minden erőmmel,
s bár a tízszeres túlerő
nem éppen jó előjel,
de még mindig bízom benne,
hogy túlélhetem-
mindegy, mi lóg ki belőlem.
S amikor egy utolsót jajdul
a mellettem levő
barát, mialatt nyakig
beborít a kiloccsant agyvelő,
a horizonton egy nagyon félénk,
hamuszínű Nap bukkan elő.
A felkiáltójel pontját felordítja
az égre, s pattogós ritmusra,
színpadias tisztelgés
közepette oszlik szét
a füstgránátokba rejtett béke.