Hadvezér a forgószékben
(2014.10.31., 15:20)
Dübörög a fejem. Ő az emberiség nagyterme.
Hétmilliárd katona menetel benne,
bakancsban, magassarkúban vagy épp mezítláb.
Abban bízom, hogy az utasításomra ők írják
meg a történtelmünk legújabb fejezetét,
és mint parancsnokuk, én állok majd a
a piedesztál tetején.
Titkon úgy képzelem, én vezetem őket.
Bár közben rongyosra ülöm a forgószéket,
bőszen tervezgetve az idilli jövőképet.
Nem tudom, hogy milyen fortélyt húzzak elő,
de egy dolog biztos: a költőké lesz a légierő.
Ők látják fentről a világot, és a legtöbbje sejti,
hogy mit kell támadni, és mit megvédeni.
Egy gondolatrendőr hívott az előbb -állítólag
egy engedetlen egyén forradalmat szított.
A szuperitikos besúgók szerint én voltam az,
és amennyiben meg akarom élni a tavaszt,
ne képzeljem többé Napóleonnak magam...
pár perccel később
...
Látom, felsorakoztatok.
Előre hát mind, aki él!
Leszek én próféta, mártír és hadvezér!
...
csak előbb még levakarom magamról
a forgószéket.