Konditerembérlet-katedrális
(2015.3.21., 19:17)
Z: *egy link, teltebb nőkről*
K: neked ien nagy valag teccik?
Z: Persze h tetszik. A kilencven szazaleknak ez tetszik. Erdemes megnezned h pozitiv meg negativ kommentbol mennyi van. Meg h mi kap plusszt es mi minuszt. Mert ez szep. Csak ki van mosva a agyatok es asziszitek h ez a nemnormalis
K: Ekkora valag sehogy se egeszseges
Z: Jolvan. Hagyjuk mer felkurodok.
--------
1óra múlva:
K: *egy kép a kollegájáról*
Z: Neked való amúgy. nagyfeju, rovidhajú izmos
K: Mrost tablettat szed.Minden nap egy kg minus. H valami szteroid van benne. Valami fegyverekbe raknak oant ami van benne :DDD
Z: na, ez a egészség, mi? a nagy segg nem
Eme párbeszéden felindulva, a média mindent elsöprő erejéről pár gondolat engedtessék meg. Elképesztő hatása mindenkit elér. Téged is, engem is a média formál -a plakátok, a reklámok, a hirdetések. A különbség ott van az egyes emberek között, hogy lehet küzdeni ellene, és lehet eszetlenül bevenni mindent, amit elénk tár. Amióta bárminemű módon dokumentálható az emberi gondolkodás ,értsd: amióta létezik művészet, senkinek semmi baja nem volt a teltebb nőkkel. A húszezer éves Vénuszoktól kedve a középkor festőmodelljein keresztül egészen a 20-40 évvel ezelőtti modellekig a telt nő teljes értékű ember volt. Több korszaknak egyenesen az ideálja volt. Még én is Victoria Silvstedt és Pamela Anderson képei után kutattam úgy tíz évvel ezelőtt, akik azért nem éppen illenének be a mai egyszálbél modellek sorába.
Amikor a közelmúltban tudatosan építeni kezdték ezt a „soványamenő“ kultuszt, az illetők jól tudták, hogy mibe fognak. A szépségipar mára olyan jelentőségű lett, hogy a tőkére is kihatással van és soha nem látott gazdasági tényezővé lépett elő. Elképesztő, hogy hány embernek ad munkát ma a szépségipar, és hogy hány ember gazdagodik meg a női bizonytalanságon. A nők lassan olyan szinten kiszolgáltatottá válnak, hogy azt fáj nézni (a férfiak is mozgósítva vannak már, de még távolról sincsenek olyan veszélyben, mint a szebbik nem).
Ha egy nő nem biztos önmagában, arra kozmetikából és konditerembérletekből épített katedrálisokat lehet emelni. Ami engem illet, erős jellemeket látok, amint meginog az önmagukba vetett hitük- eszetlen tornázókat, futkározókat,bogyó- és porevő nőket látok, akik legóvatosabb számításaim szerint is már fejenként pár ezer eurót beleöltek abba, hogy két-három, legfeljebb öt kilótól megszabaduljanak. Az én érintettségem ebben a dologban minimális, legfeljebb annyiban érint, hogy hetente háromszor kell meghallgatnom a nyávogást, miszerint „zöldséget eszek.... lazacot eszek.... de mekire gondolok“.
Csak én érzem úgy, hogy ez nem más, mint megnyomorítás? Hogy lehet az, hogy a fizikai sértést büntetik, a psziché elleni támadás még sose említés szintjén sem merült fel jogi berkekben, sehol a világon? Holott ez egy szemmel látható és növekvő probléma a huszonegyedik században.