Tomboló impresszionizmus
(2014.8.29., 17:45)
Hűvös széllel borzol a narancs-szín világ,
köröttem most minden impressszionista,
a Szerelemisten könnyezi a magányt-
megszórja hát létem politeizmussal.
Láthatatlan lábán csillogó lakcipő,
csendben keringőzik a falevelekkel,
az alkonyi szélben ő maga az idő:
nagy romantikusként taszítja a reggel.
Tudtam, tőlem is egy rövid táncot remél,
kezet csókoltam hát, s szép szeme felderült,
megkértem, hogy adjon egy utolsó esélyt,
s várni kezdtem- feszülten, kendezőtlenül.
Végül megérkeztél, napnyugat-köntösben,
s vágyaimból máris erős igék lettek,
markukkal oly könnyen roppantottak össze,
hogy a kábulattól nem is láttam tested.
De tudom, ott voltál. Hogy Te is megélted,
hogy beléd ivódott e szép emlék szele,
de ha nem, akkor is megbékélek vele,
mert
mint magányos festő az eleven színeket
kopott palettáján- nagyon szerettelek.
Sajna ez már tartahatatlan volt, abban a pillanatban tudtam, hogy felébredtem.
Tomboló impresszionizmus (2014.8.29., 17:45)
